végfáradt képzelet

milyen gyorsan telik az idő.

és az ember évről évre tehetetlenebb.

egészen mindegy milyen időközönként tér vissza az ember.

büszkeség az, amikor a mindent elvesztettek magukénak tudják a világot.

hideg falaknak támasztjuk hátunk. bőrünk átveszi a színét.

reggelre elmúlik a pirosság szemünkből. estére lemegy a duzzanat. 

leülök szembe az idővel. nézem, ahogy ellenem dolgozik.

egyszer csak felébredünk és nem fogunk semmire emlékezni.

álarcosbál. bőröndjeinket kipakoljuk. a félelem sem csökkenthető.  

vajon tényleg nem virrasztottál? vajon a párnád veled van-e.

tudom, üzenni akartál. vajon engem keresel-e.

ne sírj, ne átkozz.

hibát hibára követünk el, de ha én vagyok az, aki más karjába lök, legalább tudom magamat hibáztatni.

egymás bőröndjébe rejtjük, amit kimondani nem merünk.

ugyanazokba az autókba szállunk, az utat kétszer tévesztjük el.

ugyanazt a bort isszuk és a szemünk sarka sem változott.

majd arról beszélsz, hogy kiegyensúlyozottabbnak látszom és a macska a térdemről a tiédre kúszik. 

hazamegyünk, és ugyanazt a kérdést tesszük fel magunknak.

az élet nehéz.

"babits please"

messzeség, undor.

kiszámíthatóság. mit akarsz. magaslabda, feldobva. NEM HUMOR.

rád számítottam. magaslabda, lecsapni szánnivaló.

sebaj, játsszatok csak. én drukkolni fogok.

BESZÉLNEMKELLösszeszednem magam még. ugye.

elfelejteni ami van, és elfelejteni, ami nincs. 

különben. hova bújtatok?

ha most nem sikerül, ezután sem fog.

rajtunk múlik az idő.

rajtunk múlik az idő.

anya szerint mind meg fogunk halni.